A legújabb szerzeményem

Én nem régen kezdtem el nap, mint nap vezetni, hiszen az új munkám, a család bővülése már nem engedi meg számomra azt, hogy hosszú – hosszú időt töltsek el minden nap a tömegközlekedésen. Számtalan átszállás és ritkán induló járat mellett ugyanis nagyon sok idő elment erre naponta, és most már autóval sokkal gyorsabban, ennek töredék része alatt otthon vagyok, aminek a feleségem és a kislányom is egyaránt nagyon örül – rólam természetesen nem beszélve.

Igen ám, de nekem van egy hatalmas hibám, történetesen hihetetlen gyorsasággal el tudok tévedni bárhol, és ráadásul úgy, hogy segítség nélkül még egy viszonylag ismertebb helyen sem tudom megmondani, hogy nagyjából merre vagyok és merre kellene tovább indulnom. Nekem folyamatosan kell a GPS segítése. Tudom, hogy most sokan legyintenek, hogy előbb vagy utóbb az ember megtanulja az útvonalakat, de ez annyira nem igaz, hogy én a tizenkét éves ottlakásom után is el tudok tévedni sajnos egy területen.

Az a telefontartó azonban amit én kezdetben használtam az autóban az ablakra szerelhető változat volt. Mivel ősszel kezdtem el vezetni rendszeresen, ezért nem ütötte fel a fejét az a hiba, hogy mivel nekem iphone készülékem van, ami köztudottan nem igazán bírja a meleget, ebben a tartóban rendkívüli módon túlmelegszik és leáll, nem mutatja tovább sem az útvonalat sem pedig az értesítéseket, nagyon kínos helyzeteket teremtve.

Azt a tanácsot kaptam, hogy szerezzek be egy másik tartót, ami ugyanúgy autós telefontartó szellőzőrácsra szerelve. Megmondom őszintén, hogy a fejemhez csapatam. Hogy lehetek ennyire buta, hogy úgy, hogy ilyen telefonom van, nem ezt a változatot választottam már a kezdetekkor is. Most már megérkezett az új tartó és természetesen kiválóan működik, tényleg nem melegszik azóta túl a telefonom és tökéletesen kíséri minden nap az útjaimat a GPS-szel egyetemben.

Lecserélnéd az iphonod? Adok egy kis segítséget

Nem olyan rég úgy döntöttem, hogy lecserélném a meglévő iphonomat, viszont el is kezdtem egyúttal azon gondolkodni, hogy akkor vajon mit csináljak a régi telefonommal? A régi se régi ugyanis, hiszen egy nyolcas telefonom van, viszont nagyon szeretnék egy legújabb SE változatot, ami az én szívemnek nagyon kedves lenne. Nagyon szeretem azonban a nyolcast is, és nem tudom senkinek odaadni a környezetemben, de nem szeretném azt sem, hogy a fiók mélyén heverjen, magánszemélynek pedig nem akarom eladni, mert vevőt keresni és találni, plusz leegyeztetni nekem biztosan nem lesz időm és türelmem sem, mert mostanában csak rossz dolgokat hallok ezekről az adás-vétel csoportokról, és az emberek se megbízhatók sajnos. Így ezeket összevéve sajnos egy jó időre el is napoltam a kérdést, mert annyira nem tudtam volna mit kezdeni a nyolcasommal.

Nem olyan rég azonban találtam egy kis csapatot, pontosabban kaptam egy ajánlást róluk, hogy a legjobbak a piacon, és kifejezetten apple termékek felvásárlásával foglalkoznak, hiszen régóta van ilyen szervízük és minden titkát ismerik ezeknek a termékeknek. Még azokat az eszközöket is fel tudják vásárolni, amik valamilyen hibás funkcióval vagy működéssel rendelkeznek, mert megjavítják őket.

Én vettem ez alapján a bátorságot és felkerestem őket. Hatalmas meglepetés ért, mert ez a kis csapat tényleg nagyon lelkes, nagyon profi és méginkább egyenes. Teljesen jó árat mondtak a telefonomra, sőt, felajánlották, hogy ha szeretném segítenek az új eszköz beszerzésében is. Már akkor találtak magukban egy lehetséges vevőt, egy fiatal srácot, aki szeretett volna egy használt nyolcast, és körülbelül ezt az árat meg is tudja fizetni érte. Neki csak ez a telefon felel meg, nem akar másmilyet, ezért ha beadom, fel is hívják azonnal, mert biztosan nagyon fog neki örülni. Ekkor már nem volt kérdés számomra, hogy ha ez a srác annyira örülne az én telefonomnak, én pedig az újnak, akkor az ég is mintha úgy akarná, hogy mindkettőnk jól járjon. Bele is csaptunk egymás kezébe, és azóta már a srác is én is boldog új telefontulajdonosok vagyunk

Ha tehát Te is telefont cserélnél és azt tart vissza, hogy a régit nem akarod kivonni a forgalomból, de az eladással se tudsz vagy akarsz foglalkozni, keresd fel az almabazar.hu oldalt nyugodtan, mert a használt iphone felvásárlás az egyik fő profiljuk, és biztosan tudnak neked is segíteni, hogy a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban megoldódjon a vásárlás is.

A nagylányom új kedvence

Amikor az embernek gyereke születik minden megváltozik, mondják. Erre azonban csak akkor jövünk rá mennyire igaz, ha meg is tapasztaljuk azt. Nekem egy kislányom van, aki azonnal meg tudja lágyítani a szívünk, hacsak egy pillantását ránk veti. Jó ez vagy nem, mindenki maga dönti el, de én elmondhatom, hogy most már tizennyolc éves, és soha semmilyen nagy probléma nem volt vele. Mindig normálisan tanult, kialakult egy igen erős értékrendszere, amelyre a férjemmel együtt mindketten büszkén tekintünk, így nem gondolnánk, hogy elhibázott dolog lenne mindent, amit csak kér megadni számára.

Már egész kicsiként is igen felelősségtudó volt, így azt gondoltuk, semmi gond nincs azzal, hogy bizony ő már tizenhat évesen vezetni szeretne tanulni, és amint lehet autóval szeretne járni. Sokat tanul és túlórákat vesz, mellette versenyszerűen táncol, így tudjuk, hogy ahhoz, hogy ne szoruljon a segítségünkre, szüksége van erre a lehetőségre.

Amikor azonban ez megtörtént és elkezdett mindennap vezetni, sorra vettem észre, hogy mennek tönkre a kedvenc cipői. Láttam rajta, hogy nagyon bántja ez, és hogy azt is tudja, nem igazán tudunk vele mit tenni, ezért lekezdett váltócipőt használni. Ez azonban tudom mennyire macerás, ezért valamelyik nap megleptem egy heelgood cipősarokvédő csodával, ami azóta a legnagyobb kedvence lett. Nem kell többé váltócipőkkel húznia az amúgy is kevés időjét, egészen egyszerűen csak felhúzza, aztán már mehet is tovább, egy pillanat szükséges hozzá csak.  Az egyik dolog, amit nagyon szeretek benne, hogy nagyon tud értékelni dolgokat, és azok valódi értékét nézi, és ennek is rettenetesen örült, úgyhogy azóta minden nap használja is. Már két barátnőjének is rendeltünk, azt gondolom egy idő után a tánccsapat összes női tagjának lesz, de megkockáztatom, hogy még a fiúknak is.

Megoldás a mobilodra: GSM szerviz, kiegészítők, készülékek

A mobiltelefon napjainkban kulcsfontosságú eszköz, ezért annak a meghibásodása igencsak bosszantó lehet. Ha vigyázunk a telefonra és nem ejtjük le akkor is idővel jelentkezhetnek olyan problémák, melyek nagyban rontanak a telefon használhatóságán. Persze a legújabb készüléknél is könnyen bekövetkezhet a gond, még egy apróbb esés következtében is.

Megoldás a mobilodra: GSM szerviz, kiegészítők, készülékek

Az okos telefonok igencsak érzékenyek az esésekre. Mivel ma már a legtöbb modell üveg és fém alkotó elemekből készül a baj könnyen megtörténhet. Ekkor pedig még ha használható is marad a készülék célszerű azonnal megkeresni egy szervizt, hiszen ez későbbi problémákhoz is vezethet.

Abban az esetben is a szervizhez célszerű fordulni, ha a telefon nem esett le, nem történt vele különösebb csupán már nem mindig és nem minden úgy működik, ahogyan azt megszokhattuk. Ilyen lehet például a töltéssel kapcsolatosan gyakori jelenség, hogy a telefon néha veszi a töltést néha nem. Az esetek leggyakoribb kiváltója a töltő csatlakozó, mely egy cserével hosszútávra ismét megoldott lehet.

Vagy akár az akkumulátor öregedésének tipikus jelensége, amikor a telefon hirtelen 30-40%-ról lemerül percek alatt és kikapcsol. Vagy már nem bírja addig, mint korábban. Ez a megfelelő szerviz segítségével megoldható. Épp ezért a telefonod ismételten a régi formában használhatóvá válik, ahogyan azt megszokhattad.

Ha ilyen és ehhez hasonló problémáid vannak akkor keresd fel a Guru GSM-et! További információkat a honlapon találsz: https://gurugsmmonor.hu

Hogyan csináld jól?

Az ember nem érthet mindenhez. Vannak polihisztorok, akikről azt halljuk bizony amerre nyúlnak virág terem, mert egyszerűen annyira értenek mindenhez, hogy nem tudnak rossz döntést hozni, de valójában valljuk meg őszintén, senki sincs, aki minden területen annyira jártas lenne, hogy feltétel nélkül mindenre tud választ és megoldást. Leginkább valószínű, hogy egy ilyen sikeresség mögött számtalan jó munkavállaló és azok ötletei, valamint nagyon minőségi és kiváló szolgáltatást nyújtó külső partnerek állnak.

Elképzelhetetlen számomra ugyanis, hogy a mai világban valaki minden egyes jogszabály tudatában legyen úgy, hogy mellette kiváló közgazdász, termékfejlesztő, marketing szakember és még a pénzügyekben is tökéletesen ott van. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy ma egy vállalkozó minden egyes kérdésre tökéletes és maximálisan profi választ tudjon adni.

Vegyünk csak például egy teljesen kényes területet, a munkavédelem területét. Rengeteg jogszabályi kötelezettség tarkítja ezt a területet, amely nem csak azért fontos, mert egy-egy ellenőrzés során bizony hatalmas bírságok és korlátozások találhatnak így gazdára, de hatalmas problémák is adódhatnak abból üzleti szinten is, ha nem megfelelő védelmet biztosító, pusztán a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő munkavédelmi rendszerrel dolgozunk. Bele sem gondolunk sajnos sokszor mindaddig, míg valamilyen komoly problémánk nem származik belőle. Ekkor azonban már nagyon sok esetben késő ahhoz, hogy következmények nélkül változtassunk.

Hogy csinálhatjuk tehát jól, ha nem találjuk magunkat polihisztornak, és még csak affinitásunk sincs elég sok dologhoz, de jó az öltetünk, jól össze tudjuk fogni az emberek munkáját, és alapvetően nagyon jó stratégiai ötleteink és döntéseink vannak? Válasszunk egy tökéletes külső partnert, aki megfelelő szakértői gárdával dolgozik és szakmai referenciája és tapasztalatai is kiemelkedők.

Hallottál már róla?

Te sem vagy az a nagy zseni és ügyességi zsonglőr az elektronikus dolgok és eszközök világában? Te is apple termékeket használsz ezért, és a könnyű és gyors, kényelmes használatuk miatt? Szeretsz odafigyelni a kiegészítőkre, amik passzolnak a szettedhez és az eszközeidhez egyaránt? Szeretnél gyorsan és könnyen ilyen kiegészítőkhöz hozzájutni, ráadásul kifogástalan minőségben, de nem tudod merre indulj? Szükséged van egy gyorsan kereshető oldalra, ahol minden a rendelkezésedre áll, és nem kell aggódnod sem a termék megérkezése, sem a minősége miatt? Akkor van számodra egy teljesen tökéletes ajánlatom! Keresd fel az apple watch shop oldalát! Az applewatchshop.hu ugyanis mindenben a rendelkezésedre áll!

Tudom milyen érzés, amikor az ember rendel valamit, ami nagyon megtetszik neki, esetleg előre is fizet, és hiába várja a terméket, az vagy meg sem érkezik, vagy egyáltalán nem abban a minőségben kapja kézhez, mint amit az oldalon, az azon szereplő képeken vagy videón látott. Ezen az oldalon garantáltan nem kell ettől tartani. Én akárhányszor rendeltem tőlük, még mindig nagyon gyorsan és könnyen rátaláltam a kívánt termékre, és az maradéktalan minőségben és mennyiségben meg is érkezett.

Imádom ezt az oldalt, és a mögötte lévő kis csapatot is, mert mindamellett, hogy nagyon szép termékeket tudok náluk beszerezni, sokszor olyan kiegészítőket is, amiket sehol máshol nem láttam az apple órához, nagyon segítőkészek és kedvesek, és mindenben lehet rájuk számítani. Ráadásul a termékeik ára is igen kedvező. Én biztosan nem mennék már boltba, mert rengeteg idő, és nem is rendelnék máshonnan, mert hatalmas rizikó. Csak ajánlani tudom őket, biztosan senki sem fog csalódni sem a csapatban, sem a termékekben és azok minőségében.

A bajban néha az élet is segít

Az emberek egy része hisz valamilyen magasabb rendű erőben, ami körbevesz minket, nevezhetjük segítőknek, angyaloknak, isteneknek és még folytathatnám a sort. Én úgy szoktam mondani, hogy az életem kegyes hozzám, mert már számtalan helyzetben nyújtott nekem hihetetlen és egyben hatalmas segítséget, amikor épp szükségem volt rá. Egyszer például ellopták a táskámat egy szórakozóhelyen és benne volt a lakáskulcsom is. Felnéztem az égre, és annyit kértem, hogy csak a papírjaim és a lakáskulcsom kerüljön vissza, mert azok nélkül még hazamenni se tudok, nem hogy az életemet folytatni. Nemsokkal később pedig az én nagy meglepetésemre is, kaptam egy üzenetet, hogy nem hiányzik-e a táskám, mert megtalálták a papírjaimat és a lakáskulcsomat. Hihetetlen, de igaz történet, hiszen velem történt meg.

Nem olyan régen szintén egy hasonló esemény történt meg velem. Én ugyanis az életemet is a telefonomon tárolom. Tényleg minden rajta van és számtalan dolgot nem is tudom fejből. Riasztó kódok, pinkódok és még számtalan olyan dolog, ami nélkül még csak pénzt se tudok felvenni egy automatából. Nyilván, amikor baj történik, az ember a fejéhez kap, hogy elrontotta, nem lehet egy és kizárólag egy helyen tárolni ilyen dolgokat, de bizony akkor sajnos már késő. A probléma adott, megoldást kell keresni. Sosem voltam az a típus, aki egy nehéz helyzetben nem minden erejével a kiutat keresi, hanem inkább bosszankodik vagy mindenki mást hibáztat. Én mindig elkönyvelem a hibámat, felismerem a nehéz helyzetet annak minden súlyával és a megoldásra próbálok minden erőt irányítani. Persze ez sokszor nem könnyű, de véleményem szerint hatékonyabb, mint bosszankodni vagy épp szidni az életet annak minden szegletét.

Amikor tönkrement a telefonom, és rájöttem, hogy nem hogy a meglévő kozmetikus időpontomat nem tudom lemondani, de még csak semmi más információt se tudok kinyerni belőle, imába kezdtem, egy olyan telefon szervíz után imádkoztam, akik könnyen és gyorsan, maximális eredménnyel meg tudják javítani a telefonomat és aztán azt teljesen tökéletesen fogom tudni használni. Ekkor bizony felnéztem a villamos ablakából és megláttam azt a telefonszervízt, ahová utána be is tértem, és nem kellett csalódnom, nagyon gyorsan és tökéletesen megjavították a telefonom. A szükségben az életem mindig kisegít, erősítettem meg magamban.

A gyermekem első telefonja

Az ember a gyermekének mindent meg szeretne adni. Biztos vagyok benne, hogy minden szülő életében elérkezik az a pillanat, amikor elgondolkodik rajta, hogy meg tud-e adni mindent a gyermekének, és az is, amikor felteszi ugyanígy a kérdést, hogy mennyire kényezteti el a gyereket. Van egy nehéz kérdés a mai világban például, hogy mikor kapjon a gyerek telefont. Hiszen azért nem feltétlen van szüksége egy kis gyermeknek mobil telefonra. De azért szeretnénk, ha tudnának kommunikálni velünk, bármi történik is. Viszont a telefon legalább akkora veszély is lehet egy kicsi gyerek kezében, mint fegyver vagy lehetőség. Főleg, ha van rajta internet. Én eldöntöttem, hogy van annyira okos és intelligens a gyerekem, és beszélgetünk is vele rengeteget a témáról, hogy kaphasson egy telefont. És azt is eldöntöttem, hogy a régi iphonomat kapja meg, mert azt tudom kerestetni is, ha bármi történik, illetve azért számos lehetőséget kínál számomra, amivel néha megbizonyosodhatok róla, hogy a gyerek nem tévedt rossz utakra.

Ehhez azonban fel kellett javítani kicsit a telefont. Szükség volt egy két dologra ahhoz, hogy újszerű legyen, és biztos használatot adhasson. Például kellett egy akkumulátor csere és egy kijelző csere sem ártott, mert bár nem volt betörve a kijelző, de elég ramaty állapotban volt már. Felkerestem az iszereles csapatát és kértem a telefon felújítására egy árajánlatot, kivitelezési idővel. Már a kapcsolatfelvétel alatt biztos lettem abban, hogy bármilyen is legyen az árajánlat, velük fogom megcsináltatni a munkát, hiszen nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, minden kérdésemre válaszoltak, és tudtam, hogy szakmailag is nagyon képzettek és nagy tapasztalattal rendelkeznek. Már csak azért is jó volt ez, mert így már tudom, hogy ha bármelyik eszközöm segítségre szorul, van egy tökéletes csapat, akikhez fordulhatok, és biztosan gyorsan és tökéletesen tudnak majd segíteni. A gyermekem azóta örömmel használja a telefont, és eddig még semmilyen probléma sem származott belőle. Örülök, hogy így döntöttem és megbíztam benne.

A kommunikáció, mint kulcstényező

Egy ember, ha fontos számára a karrier, akkor meghatároz saját maga számára főbb állomásokat és célokat, talán már az útra lépés előtt. Én legalábbis így tettem. Már a főiskola padjait koptatva nagyjából tudtam, hogy hány év alatt szeretnék oda eljutni, hogy egy nagyvállalat vezérigazgatójaként azt mondhassam, hogy karrierem csúcsára értem. Jól megtervezett lépésekből álló szervezett folyamat volt az út, még végül is három hónapja elfoglaltam ezt a bizonyos széket, és hátra dőlve úgy éreztem, megtettem azt az utat, amit kitűztem magam elé. Igen ám, csak hogy elkövettem egy hibát. Csak idáig vizsgáltam az utat.

Számos dolgot megtanultam, rendelkezek vezetői tapasztalattal, jól bánok az emberekkel és szakmai tapasztalattal sincs semmi problémám, ebben biztos vagyok. Ekkora szervezetet azonban sosem igazgattam, és még fontosabb, hogy sosem vettem át két hét leforgása alatt. Az előző vezetővel ugyanis nem voltak megelégedve és közel két hét állt csupán rendelkezésemre ahhoz, hogy ezt a nagy szervezetet megismerjem és elkezdjem átvenni a vezetését.

Az már az első pillanattól látszott, hogy a termék nagyon jó, a működés is jónak nevezhető, az emberekkel azonban érezhető volt némi probléma. Valahogyan nem igen tudtak jól kommunikálni egymással. Tudni való, hogy számos ország és számos kultúra szülötte tartozott a munkavállalók közé, és ez szült némi ellentétet köztük. Én hála a jó égnek erre viszonylag gyorsan rájöttem, és meg is kezdtem ennek kezelését. Hatékonynak ez azonban nem volt nevezhető. Ekkor fordultam a kogwheel csapatához, akik az interkulturális tréning segítségével igen hatékonyan és gyorsan segítséget nyújtottak számomra. Nem tudom mi lett volna velem, ha ez nem vezet sikerre, de szerencsémre ez a kis csapat annyira jó szakmaisággal és hatékonyan végzi a munkáját, hogy nagyon hamar és eredményesen látszott a szervezeten a segítségük.

Ekkor döbbentem rá, hogy elég, ha valaki részenként nagyon jó szakember és felkészült vezető, bizony néha szükség van annyira speciális szakértelemre és eszközökre, hogy azt csakis valamilyen külső szervezettől, szakértő csapattól tudjuk megszerezni, és ilyenkor a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy hiúságból úgy gondoljuk, mi is meg tudjuk oldani a feladatot és nem kérünk segítséget. Néha szükség van külső segítség igénybevételére, akár egy egyszerű kommunikációs probléma esetén is, mert tudjuk, hogy a szervezeten belül a kommunikáció a kulcstényező.